Archívum
Fehér Csaba – a konferencia óta koholt vádakkal leváltott révkomáromi múzeumigazgató – a következő gondolatokkal zárta előadását: „A mi feladatunk, hogy a szlovák–magyar megbékélés és az európai értékek alapján, a történelmi tisztánlátás igényével, az igazságosság és az állampolgári egyenlőség szellemében szólítsuk és szólaltassuk meg a történelmet, mert féligazságok és hazugságok történeti árnyékában nem nőhetnek fel további nemzedékek.”
A szerző két sztálinvárosi rendőrségi vallomást hoz nyilvánosságra. Az egyik Sándor András író börtönben készített feljegyzése a forradalom és a forradalmat megelőző időszak történetéről, míg a másik F. Mihálynak, a 26. számú Építőipari Tröszt munkástanács tagjának vallomása a forradalom alatti eseményekről.
A Politikatörténeti és Szakszervezeti Levéltár 1956-os röpiratgyűjteményéből válogatott röplapok a november 4-ét követő hónapok eseményeibe nyújtanak betekintést. Az időszakot a munkástanácsok sztrájkja, az ellenállásra felhívó röplapok, illegális újságok terjesztése, az utcai tüntetések és tiltakozó akciók fémjelezték, de mellettük megjelentek a Magyar Forradalmi Munkás–Paraszt Kormány és a Magyar Szocialista Munkáspárt konszolidációs politikája mellett agitáló röplapok is.
Wiedermann Piroska 1925. október 23-án Sashalmon született magyar–sváb–szlovák család gyermekeként. 1945 januárjában 33 hónapig tartó málenkij robotra vitték a Szovjetunióba. A Magyar hadifoglyok a Szovjetunióban. Dokumentumok (1941–1953) c. kötet kapcsán kereste fel levelével a Magyar Országos Levéltárat, majd többszöri levélváltást követően hozzájárult ahhoz — amit ezúton is köszönünk —, hogy visszaemlékezéseit az ArchivNet-en közzétegyük. Az itt közölt visszaemlékezést a szerző ez év nyarán vetette papírra.
A fővárosi bíróság ’56-os perirataiban található korabeli fotókból közlünk egy válogatást. Ezek a felvételek veszélyt jelentettek a diktatúra számára, mert olyan világot és értékrendet képviseltek, amelynek puszta léte is veszélyes volt a forradalom utáni „új” hatalom szemében. Ezért a szinte ereklyeként tisztelt felvételek rejtegetése is súlyos bűnnek számított. A bírósági eljárás során elkobzott felvételeket a rendőrség bizonyítékként használta fel a vádlottak ellen, ugyanis azonosításukhoz is felhasználták őket.
„Feladatommal kapcsolatosan jelentem, hogy a totózóban és az espresssoban a következőket mondták el. Az espressoban jelenlévők kb. 10%-a azt állította, hogy a magyar csapat lefeküdt a szovjeteknek. A nagyobbik része a társaságnak cáfolta ezt azzal az indokkal, hogy elmúlt már a Rákosi-rendszer, ahol le kellett adni a mérkőzést. Elmondásuk szerint azért kapott ki a válogatott, mert teljesítménye a VB-n a legrapszódikusabb volt. Nem fogtak ki jó napot."
„Az oszlatás után a városba vezető utakon újra tömörültek, és a Rákóczi utat ellepve hangos jelszavakat kiabáltak. Az egyik tizedes elvtárs elmondotta, ahogy a Rákóczi úton a riadókocsikról leugráltak, kőzápor fogadta őket, köpködtek rájuk, és kórusban kiabálták, nem mertek lőni, zsaruk, csürhe szemétládák. Elmondotta, hogy két ütést érzett, fél térdre esett, az egyik ütés egy sörösüvegtől származott, a másikat egy ökölnyi kő okozta, melyet a tömegből dobtak. Az oszlatási felszólítás után azt kiabálták, hogy gyertek ide, ha mertek, piszkos zsernyákok”.
Az egyházak, felekezetek és szekták ellenőrzésére, korlátozására 1951-ben felállított Állami Egyházügyi Hivatal (ÁEH) iratanyaga a rendszerváltoztatás után lényegében maradéktalanul a levéltárakba került. Az alábbiakban egy feltehetően 1958-ból származó, Miklós Imre részére készített dokumentumot adunk közre, amely az egyházak 1956 utáni helyzetéről, az egyházpolitikában kialakult körülményekről tájékoztatja a Hivatal elnökhelyettesét.
A ’60-as évek mindennapjait, sajátos hangulatát idézi fel az a két fotóalbum, amelyek Magyar Országos Levéltár OKISZ iratanyagában találhatók meg. A válogatott és a tematikailag rendezett felvételek a KTSZ-ek, és ezzel együtt a szocializmus személytelen, arcnélküli világát rajzolják elénk. Hiányzik az egyéni ízlés, a személyiség. Az itt közölt fotókon keresztül visszatekinthetünk a ’60-as évek hétköznapjaira, egyhangú, sablonos díszleteire, láthatjuk, hogy milyen is volt az akkori design.
„A magyar felsőoktatás [..] nem képes megfelelni a modern kor támasztotta követelményeknek, a magyar társadalom rövid- és hosszú távú érdekeinek. Egyetemeinkre és az ott folyó oktatásra – egész évben és intézményesen – a poroszos hagyományok, a tantervutasítás, az autonómia hiánya, az átideologizáltság, a teljesítmény központúság és a minőségi szempontokat érvényesíteni képtelen mennyiségi termelés jellemző. Ezt a helyzetet és állapotot tarthatatlannak és az eddigi módon megreformálhatatlannak tartjuk. A felsőoktatás egészét kell megváltoztatni, új alapokra helyezni.”
„Jelenlegi béremnél jóval alacsonyabb fizetésért is hajlandó vagyok odaadóan dolgozni pár-tunk érdekében, hogy végre eltűnjön életünk egéről a szocialista neveléssel szembekerülő, azt férgek módjára kikezdő és aláásó szennyirodalom. […] Kérem, legyen most hozzám nagyon őszinte, mint mindig és írja meg, miben segíthetnék, mert ez tétlenség a szennyes áradat irodalmi hullámaiban megfojt, alkotni szeretnék, és a marxista kritika pergőtüzével ostromolni szeretnék minden olyan fércmunkát, ami méltatlan az új kor emberéhez szerte a világban.”
„Magyarország az az ország, ahol a desztalinizáció a leglátványosabb módon ment végbe. A változás kétségtelenül a Kádár által csendben bevezetett politikának köszönhető, akinek sikerült – nem kis ügyességgel – 1956 után egy toleráns légkört bevezetnie. Másrészről azonban az 1956-os forradalom nem igazán játszott olyan nagy szerepet a desztalinizáció folyamatában, mint ahogy korábban gondoltuk. Magyarország a népi demokráciák közül Moszkva egyik leghűségesebb elkötelezettjének számít.”
„Selejtezési jegyzőkönyv
Készült a Somogy megyei Tanács VB Pályaválasztási Tanácsadó Intézet Kaposvár, Virág u. 32. hivatalos helységében [!], 1979 február hó 19-én.[...]
A 2311/9 anyagkartonon szereplő Parker toll selejtezésre kerül, mivel 1979. év február hó 17-én eltörött."
„A volt elítélt államvédelmi tisztekkel kapcsolatban, akiknek ügyük a közelmúltban felülvizsgálásra került és szabadon lettek bocsátva, hálózati úton az alábbiakról szereztünk tudomást:
1. A fenti személyek jelentős része ellenséges rémhír terjesztéssel foglalkozik, „belpolitikai válságról, a Párt vezető szerveiben fennálló ellentétekről” fecsegnek.
2. a volt államvédelmi tisztek egy része a korábban vagy ügyeik felülvizsgálása során tudomásukra jutott szigorú államtitkokat egymás között megbeszélik."
Farkas Mihályt, fiát Farkas Vladimírt és Faludi Ervint 1956 októberében, de még a forradalom kitörése előtt tartóztatták le több társukkal együtt. A letartóztatás után a bűnbak szerepére kiszemelt volt honvédelmi miniszter és társai „áldatlan” körülmények közé kerültek. Ezt megelégelve írtak levelet a legmagasabb pártfórumra, hogy egy esetleges bírósági tárgyalás során le fogják leleplezni az igazi bűnösöket, azaz „kénytelenek leszünk akaratunk ellenére továbbmenni konkrétumokkal, bizonyítható tényekkel az igazság feltárása terén”.
„Hejcéről 1957. augusztus 16-án 8 órakor indultunk vissza Budapestre. Az egész akció során semmiféle rendellenesség nem mutatkozott, azt a megbeszélés alapján hajtottuk végre. Megállapítható, hogy Badalik Bertalan a vártnál komolyabban és meggondoltabban viselkedett, nem mutatott túlzott idegességet, és az egész magatartásából az a következtetés vonható le, hogy mártírnak tekinti magát, belenyugodott azon intézkedésbe, amelyet az állam személye iránt foganatosított.”
Az itt látható fotók erősen kötődnek az ArchivNet ez év 2. számában megjelent egyik íráshoz, hiszen „főhősének”, Katona Gábornak a hagyatékában megőrzött fényképek egy részét láthatja az olvasó. A fotók egy Horthy-korszakban élő és működő vidéki kisvárosi polgári elithez tartozó értelmiségi férfi mindennapjait dokumentálják. A felvételek a tartalékos huszárhadnagy, esztergomi ügyvéd Katona Gábor katonai szolgálatába, szabadidejébe és családi életébe engednek bepillantást.
„A két ütemben (április 30-ig és június 30-ig) tervezett munkálatok folyamán kétsoros tüskésdrót kerítés kiépítését, három soros dróthenger telepítését és gyalogsági aknákból álló zár létesítését tervezték. A számítások szerint 270 000 gyalogsági taposó aknára és 77 000 érintő aknára volt szükség. A költségeket kevés híján 27 millió forintra becsülték. A döntés alapján a munkálatok, […] április 2-án kezdődtek, és terv szerint haladtak előre. Május 21-ig 205 kilométeren több mint 360 000 aknát raktak le…”
Az 1947. augusztus 31-ei parlamenti választás félreérthetetlenül megmutatta a második világháború utáni magyar politikai és hatalmi viszonyok átalakulásának irányát. Az ún. kékcédulás választás a többpártrendszer és a valódi képviseleti demokrácia felszámolásának előjátéka volt. A választások eseményeit megörökítő fényképek a Nemzeti Függetlenségi Frontba tömörült pártok nagygyűléseit és vezetőit örökítették meg. Ez arra utal, hogy már ekkor is csak ilyen tendenciózus válogatást lehetett megküldeni az egyes követségeknek a külföld „tájékoztatására”.
Az 1956-os forradalom és szabadságharc idején a VIII. kerületben zajlottak a legnagyobb harcok. A szovjetek is ezt a városrészt tartották a legveszélyesebbnek, ezért a pusztítás is itt volt a legnagyobb mértékű. A forradalom leverése után a mindennapi élet megindítása, a rend helyreállítása, az újjáépítés mindenhol a tanácsok feladata volt. Melyek voltak a harci események utáni legsürgősebb teendők? Hogyan próbálták meg a helyzetet rendezni? Ezekre a kérdésekre adnak választ a VIII. kerületi Tanács Végrehajtó Bizottságának jegyzőkönyvei 1956 végéről és 1957 elejéről.
Oldalak
Magunkról
A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.
Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.
Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!
A Szerkesztőség
Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.
Ezen a napon történt június 16.
- <
- 2 / 2
Beköszöntő
Tisztelt Olvasók!
Az ArchívNet frissen megjelent idei második lapszámában négy forrásismertetést olvashatnak, amelyek család-, (kultúr)diplomácia-, valamint politikatörténet számára biztosíthatnak további ismeretanyagot. Jelenlegi számunk különlegessége, hogy nemcsak két, eddig még nem publikált interjút közlünk, ezzel engedve teret az oral history számára, hanem egy olyan, komplex képi-szöveges forrást is bemutat egyik szerzőnk, amely a 20. század gyorsan változó nagypolitikai helyzetének egy megmaradt lenyomata.
Éppen ez utóbbi ismertetés forrása keletkezett a legkorábban. Segyevy Dániel (térképész, Herder-Institut für historische Ostmitteleuropaforschung) saját tudományának diszciplínája szerint mutat be egy 1941-ben publikált szovjet térképet, amelynek különlegessége, hogy Moszkva akkori sajátos nagypolitikai álláspontjának a lenyomata. Ez a helyzet gyorsan megváltozott, ugyanakkor a bemutatott térkép azt az álláspontot-állapotot tükrözi, amely értelmében a Szovjetunió csak a második bécsi döntés területi változásait ismerte el, míg az elsőét nem.
Krahulcsán Zsolt (tudományos kutató, Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára) az 1956-ot követő megtorlások időszakába kalauzolja el az olvasót publikációjában. Az általa ismertetett források központi szereplője Szénási Géza, aki 1957-ben mint legfőbb ügyész működött. Pozíciójából adódóan volt rálátása a megtorló intézkedésekre, és az ezekkel kapcsolatos gondolatait foglalta össze Biszku Béla belügyminiszternek. Levelét nem ad acta kezelte a szaktárca, hanem megvizsgálták Szénási észrevételeit.
A hidegháborús időszakban a befolyásszerzés egyik módszere volt a különböző harmadik világbeli országok egyetemistái számára juttatott ösztöndíjak rendszere. Magyarország a szovjet blokk részeként szintén élt ezzel a módszerrel. Farkas Dániel (doktorandusz, Károli Gáspár Református Egyetem) forrásismertetésében a bolíviai-magyar ösztöndíjprogramra vonatkozó dokumentumokat mutat be, köztük egy olyan diplomáciai jelentést is, amely Bolívia első állandó magyarországi diplomáciai képviselőjétől származik.
A Jankovich, Károlyi és Apponyi családok fordulatokkal teli 20. századi történetéhez hozza közelebb az olvasót két, eddig még nem publikált interjúval Völgyesi Zoltán (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár). Jankovich Ilona és Jankovich-Blanquet Ilona saját szavaikkal mutatják be, hogy miként alakult családjuk sorsa a magyarországi kommunista hatalomátvételt követően a franciaországi emigrációban.
Szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, felhívjuk egyben leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet szerkesztősége továbbra is várja a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.
Budapest, 2025. május 30.
Miklós Dániel
főszerkesztő